2009. január 3., szombat

A 2008-as év

Eltelt ez az év is. Persze nem szeretjük ezeket a közhelyeket, de nincs mit tenni, és mondani, eltelt. Haladás szurkolók számára szerencsésen, mégha voltak keserű napok is. Pár mondatban elevenítsük fel ezen évet.
Kezdjük a téllel, amikor is a csapatunk a második helyen várta a folytatást. Számunkra az első jóhír, miszerint a Felcsút módosította a célkitüzéseit, és ezzel egyidőben le is váltották vezetőedzői posztjáról Urbán Flóriánt. Sajnos jött hamar az első rosszhír is: a közönségkedvenc -de folyamatosan sérült- Baráth Miki felhagy az aktív pályafutással. Ha már a játékosoknál tartunk, akkor megemlítendő a téli igazolásaink. Jött Csontos a tönkrement Sopronból, Kuttor Siófokról, és Tóth N. újra itthon. Utóbbinál nem is kételkedtek a szurkolók, viszont az "öreg" Kutyánál már voltak visszhangok. Nem csoda, hiszen mindenki tudta, hogy a "Tanárúrat", vagyis Balassát fogja kiszorítani a csapatból. Hosszú idő múltán végre a csapat edzőtáborba ment, méghozzá Törökországba. Sok edzőmeccset vívott csapatunk, amit végül is pozitív méleggel zárt. Ide már nem utazott el Imre Jani, aki időközben el is igazolt Ajkára. Csapatunk vezetői szerettek volna egy teremtornát szervezni, úgy lezárásként, de sajnos ez csapatok hiányában nem jött össze. Nem úgy, mint a szurkolók kezdeményezése egy Szurkolók Kupájára. Szerencsére ide má volt szép számmal jelentkező. Két kispesti, kaposvári, bajai, BKV-s, mellett három szombathelyi szurkolói csapat vágott első ízben neki. Óriási hangulat, össznépi sörözés, nagy beszélgetések, és haverkodások mellett még foci is volt. A kispestiek egyik csapata nyert, második a Hali Fans, 3. Szurkolói Kör csapata lett. 4. a másik kispesti, majd a GWA csapata. (Rend kedvéért: 5.BKV, 6.Kaposvár)
Elkezdődött a bajnokság, ahol a fontosabb meccseinket hoztuk. Igaz, az itthoni Felcsút elleni meccs 0-0 lett. Ugyanígy döntetlenre végeztünk (1-1)a várva várt rangadón, ahol természetesen megint jegymizéria volt. Nem szerette volna a közkedvelt tulaj, ha sokan megyünk Szombathelyről. Nem csoda így utólag, hiszen leszurkoltuk a pápai papákat. A többi mérkőzés szerencsésen alakult, mint a Pécs (1-0), és Gyírmót(1-0)elleni itthoni meccsek. Közben beadtuk a licenckérelmet az NB1-re. Természetesen első egy-két körben elutasították, de végül is elfogadták. Eljött hát az utolsó mérkőzés, ahol már bajnokként léphetett pályára kedvenc csapatunk. Ennek megfelelő fogadtatásban lettek részesítve. Római katonák között vonulhattak be a pályára, ahol a lufierdő fogadta Őket. A meccsről most csak annyit, hogy a Dunaújváros volt az ellenfél, és 0-0 lett a vége.
Nyári uborkaszezon sem kezdődött rosszul. Már nem sokkal a szezon vége után hallani lehetett pletykákat, amik részbe teljesültek is. De csak sorjában. Ugyebár volt olyan tény, amit már tudtunk előre: Nagy G. távozik a csapattól. Az MTK ajánlatára nem lehetett nemet mondani. Gabiért cserébe 4 játékos Szombathelyen. Lengyel D., Bonifert és a két Simon. Igaz míg Ádám végleg, addig Attila csak kölcsönben. Mi szurkolók sem unatkoztunk eközben. Kispesti barátaink hívásának eleget téve Budán randevúztunk egy minitorna keretén belül. Műfüves kispályán próbáltuk eldönteni melyik szurkoló csoport focizik legjobban. Most visszavágva vendéglátóinknak a Hali Fans vitte haza a serleget. (A Szurkolói Kör, és a GWA csapata nem jutott tovább a csoportkörből) Majd a nyár folyamán újabb, és újabb híresztelések láttak napvilágot kedvenceink felől. Bizonyos Arsenalt emlegettek, majd Kenesei K. , és Czvitkovics nevét. Nyár elején a szokásos Király Kupán is részt vettünk, ahol a Kaposvár nyert, mieink másodikak lettek. Az idő előrehaladtával egyre többet lehetett tudni; Arsenal sajtótájékoztató -vagy háromszor- és tényleg jönnek. Igaz a borsos jegyárakról ne beszéljünk, de csapatunknak bejött a vállalkozás. A főpróbának beillő mérkőzésen a lelátók tömve; még Békéscsabáról, és Debrecenből is jöttek szurkolók. Fogytak is az ereklyék szépszámmal. A mérkőzésen már játszottak legújabb szerzeményeink: a már említett Kenesei K. (lőtt is gólt az Arsenalnak), egy ifjú brazil srác Maikel (régóta nem volt már úgysem légiós Szombathelyen). Valamint a legjobb igazolásnak számító Molnár Balázs. Igen, az ősi riválistól jött át hozzánk. Valamint Oross, aki Gyirmótról tette át a székhelyét hozzánk, és Szép T. Ajkáról. Volt távozonk is, elment Pölöskei -igaz kölcsönben- a Fradihoz, Hujber, Mihalecz, Subicz Ajkára, Hegyi Ausztriába, és Sipos G. a Zetéhez.
Július végén megkezdődött a bajnokság. Szerencsésen indult, a Győrt 2-1-re vertük itthon. Majd jó játék fehérváron, de sajnos vereséggel(1-0), majd a Nyíregyházát itthon meggyőzően vertük 3-0-ra. Újpesten a szerencse elpártolt mellőlünk, és újabb 1-0-ás vereség. Ha augusztus, akkor Karnevál Szombathelyen. Így volt most is, pénteken a Siófokot karneváli hangulatban 5-0-al hazaküldtük. Szombatot az eső elmosta, de vasánap eljött újra a szurkolók ideje. Már a bajnokavatókort felkértek minket szerepeljünk ezen a napon. Természetesen bevállaltuk. Zöld-fehér tógában a Főtér körül egy "hintót" toltunk körbe, melyen a Mátyás királyunk, és Beatrix királynőnk foglalt helyet. Ekkoriban két átigazolás látott napvilágot: a Haladás által is megkeresett Horváth Attila, aki Hali nevelés, Zalaegerszegre igazolt. Illetve a Veszprém játékosa, a még csak 19 éves Iszlai nem megy külföldre, a Haladást választotta! Majd újra itthon, az eddig jól teljesítő Vasast 1-0-al megfogtuk. Egy hét múlva az első idegenbeli pontot is megszereztük; Debrecenben TV-s meccsen 2-2. Itthoni újabb három pont; Kecskemét ellen 3-1. Csapatunk ne unatkozzon, egy nagy rivális ellen kellett kiharcolni a MK továbbjutást. Pesten a Fradi ellen, a szezon legjobb hangulatú meccsének kikiálltott találkozón 2-1-re győztünk. Pár nap múlva újabb pesti kiruccanás; Reac-ot vertük 2-1-re. Az első megtorpanás, a Kaposvár itthon 1-1-et játszott velünk. Szerencsére itt még talpra tudtunk állni, igaz a játék nem a legjobb volt, de a Kispstet idegenben a Sipos N. -szezon legszebb- góljával megvertük. Sajnos innentől sok sikerben nem lehetett részünk. Itthon még az MK-ban soros ellenfelünket a Győrt 3-2-re megvertük, de idegenben már óriási pofont kaptunk (4-0). MTK itthon 0-0, Diósgyőr idegenben 1-0, és a legnagyobb érvágás; Paks itthon 0-1. De ekkor már mindenki az év meccséről beszél. Legalábbis két város, természetesen mi szombathelyiek, illetve a zalaegerszegi ultrák is ezt várták. ZTE-Haladás . Sajnos 3-2 lett oda, de a hangulatról, a körítésről csak ódákban lehet beszélni. Ligakupa csapatunk közben továbbjutott a csoportkörből, pedig még van vissza mérkőzés. Novemberben végre a Máv felajánlotta megvételre a stadiont, és megmonta az összeget is. Természetesen városatyáink között kisebb vita alakult ki ezügyben. Akcióba léptünk szurkolók, és többször megjelentünk Szombathely Főterén az Adventi vásárban; aláírásokat gyűjtöttünk. Nem a legszerencsésebb időben így is 3740 autógrammot gyűjtöttünk be a nemes cél érdekében. Végül -karácsonyi ajándékként- mindkét oldalról elfogadták az árajánlatot, és megszavazták a vásárlást is.
Összegezve, 2008-ban csapatunk nagyon jól teljesített. Feljutottunk, jól igazoltunk, és az ősszel meglepetésre a 4. helyen zártunk. Ilyen már régen volt a Haladás életében, de ami ennél is fontosabb, hogy a bentmaradás már biztosnak tűnik. Személy szerint én még mindig ebben mérem az idei évet a 4.hely ellenére. A többi jöhet majd a következő években, legyen az a hosszú távú terv. Addig is Hajrá Hali!