Családias hangulat a Hidegkúti stadionban.

A 2009-2010-es Soproni Liga tavaszi idénye is elindult. Igaz, ez már a harmadik forduló volt, de sajnos mindenhova nem lehet elmenni. Főleg ha ön hibán kívül történik mindez. Történet lényege még tavalyról nyúlik át a Fradi-Hali mérkőzésre. A magukat Ferencváros szurkolóknak nevező egyének ugyanis botrányt okoztak, és ezért három mérkőzésre szóló eltiltást kaptak. Sajnos mi is beleestünk. De a TV-nek a jóvoltából azért láthattuk. Így csak a Hungária körúti mérkőzés volt az idei első idegenbeli meccsünk, ahova el is lehetett látogatni. Megtettük!
Szombat délelőtt még párunknak elfoglaltságai voltak, ezért csak majdnem délben tudtunk elindulni Szombathelyről. Hozzáteszem, az MLSZ jóvoltából már fél háromkor jelenésünk volt Pesten, arra volt kiírva a kezdés... A szokásos módon, most sem értékelném a mérkőzést, főleg, hogy nincs is mit. Mindent elmond, hogy Lengyel egymás után négyszer lőtt kapura, és ezen kívűl csatár nem vette célba a kapust.
De ami még ennél is lehangolóbb, az a megjelentek száma. Jópár évvel ezelőtt ugyanezen a pályán a fedett lelátóval szemben foglaltunk helyet, mint Haladás szurkolók. Gond nem volt belőle, mert békés pesti focirajongók ültek és álltak itt. Sőt, még a mérkőzés végén gratuláltak is a Hali sikerének. A lelátó tömötnek volt mondható, annyan voltak. Na most szintén ugyanoda mentünk be, de most ide voltak a vendégszurkolók "beterelve". Voltunk vagy ötvenen. És ez nem volt kevés! Szemben velünk, a fedett részen húzták meg magukat a hazaiak. Feltételezem, hogy egy pár öregen kívűl és a 10 fős "keménymag" mellett a játékosok szülei, testvérei és barátnőik lehettet kint. Biztos nem tévedhetek nagyot ha azt mondom, hogy voltak vagy 200-an. Elkezdtem megszámolni, már a lelátó feléig el is jutottam mikor is meguntam. De akkor tartottam 80-nál. Igen, a feléig, és a másik oldalon sem voltak többen. Tehát számomra ez nagy csalódás volt.

Még mindig nyeretlenek "újkori" riválisaink ellenünk!

Az ismert okok miatt közellenséggé vált pápai csapat -de főleg a tulajdonos- ellen mindig nagy csata várható. Eddig ez az NB 2-ben történhetett meg, de mostantól már első osztályú mérkőzéssel is gyarapodhatott a lajstrom. 2009. 10. 02. a nagy nap. Ugyanis mint ismert, "Eljött a nagy nap, mérkőzés napja". A szurkolók ugyanúgy készültek mint eddig, de tudok még egy hasonlattal élni: csak mint a Zete ellen. Jut eszembe, dicséret érdemli a nem kis számmal megjelent szombathelyi szurkolótábort. A mai napon ugyanis egy pillanatig sem szidta a Zetét. Volt más a porondon.
Valószínűleg kiemelt mérkőzésként sorolhatták be a rend éber őrei a találkozót, ugyanis annyan voltak, hogy szinte mindenkire jutott egy fő. A pályához érvén kettes sorban álltak védőfalat, mutatván az útirányt. Egy nagy, elzárt parkolót tartottak fent számunkra, ahonnan egy számunkra új helyre léphettünk be. A székházzal átellenben lévő kapu mögött foglaltunk helyet. 6 óra után nem sokkal jó páran gyülekeztek már a lelátón. Elkezdtük a drapikat is kitenni. Majd egyszer csak szinte özönszerűen megjött a tábor eddig kint lévő része. Megkezdődött a hangolás a meccsre. Olyan jól sikeredett, hogy többen is mondták 10 perccel a kezdés előtt; már most nincs hangom, mi lesz a 9 órára?
Az óriás zászlót szokás szerint kifeszítettük a fejünk fölé. Még szerencse, hogy mindezt a kezdés előtt tettük meg, mert ha később történik mindez, akkor páran bosszankodtunk volna. Történt ugyanis, hogy a második percben Oross csúsztatta a labdát Simonhoz, aki a tizenhatos vonalán önzetlenül tovább adta az érkező, és a kapuval szemben álló Latyinak. Neki más dolga nem lévén szépen a hálóba továbbította a labdát. Könnyen beszélek így a mérkőzés után, mert már minden részletet tudok. A helyszínen ez mindez olyan gyorsan történt, hogy mindenki találgatott ki passzolt, és ki lőtte a gólt. Igaz több név is felmerült, de akkor semmi más nem érdekelt minket, csak a vezetés. A szurkolás egyre erősebb lett. Ekkor a pápai csapat még nagyobb elánnal küzdött, hajtott de igazából a kapuig nem jutottak el. Nagyon sokat küzdöttek szűrőink. Molnár, és Rajos iszonyat sokat ütközött, de ha egyikről le tudtak fordulni már jött is a kisegítés. A sok munkának meg is lett az eredménye, a 29. percben egy ellenakció végén bedobáshoz jutottunk. A beszálló labdát Simi – ki más - tovább csúsztatta, majd egy szépségdíjas megmozdulással, Oross félfordulattal a kapu jobb oldalába lőtt. Mi már éreztük, ez a mi meccsünk lesz! Hiába támadott a Pápa, nem volt átütő erő a játékukba. Látszott rajtuk a nagy akarat, de görcsösen fociztak.
Szünetben senki sem tudott kitérni a történtekből. Jöttek az első találatról a találgatások, majd a telefonok haza: ki is lőtte? Hamar el is telt a pihenő. Nekünk, és a hazaiaknak. Ugyani Hali játékosok csak nem akartak kijönni az öltözőből. Biztos érezték, nem lesz egyszerű a második játékrészben megőrizni az előnyt, meg kellett beszélni a folytatást. Sajnos így is lett, mert a 60. percig szinte csak érintettük a labdát. Alig tudtuk megtartani egy-egy passz erejéig. Érett a szépítés, ami ekkortájt be is következett. A tizenhatos vonalánál forgolódó játékost saját táborunkból biztatták lövésre – „majd elmegy valahova” jelszóval -, de az megpattant egy védő lábán, és a tehetetlen Rózsa mellett a hálóba kötött ki. Fel is élénkültek a hazai szurkolók. Mi sem hagytuk ezt annyiban, mégjobban rázendítettünk, érezze a csapat velük vagyunk! Igaz még mindig a hazaiak nyomtak jobban, továbbra is fennmaradt a gól előtti helyzet. Lett is belőle probléma. 10 perccel a góljuk után ugyanis lőttek mégegyet. Ez nekünk nem tetszett. De nem sokkal később már a Lombardosoknak, ugyanis les címén érvénytelenítette a játékvezető. Mondhatnánk itt volt a mérkőzés fordulópontja. A hazaiak tizenhatosánál buktatták a most beállt Skribát. Az elvégzett szabadrúgás pont Oross Marci lábára esett, de sajnos fél méterrel fölé lőtte. Ekkor még vezetettek vendéglátóink egy-két támadást, de a szélsőinknek köszönhetően már mi tudtunk folyamatosan nagyobb helyzetbe kerülni. Sikerültek a hátsó szerelések, tudtunk passzolni, és szépen kihoztuk a labdát. Mit kihoztuk, egyből előre íveltük, de nem vaktában, hanem megjátszva vagy Simit, vagy a két szélsőt. A 79. percben egy előre adott labdával Lattenstein iramodott meg, beadott középre, melyre Simon ért oda. Viszont átvétel közben a visszaérkező védő labdástól takarította el támadónkat. Bede spori határozottan a 11-es pontra mutatott. Következetesen az utolsó emberként szabálytalankodó védőt le is küldte a pályáról. A labda mögé Oross Marci állt, de sajnos gyengén, laposan, és középre lőtt. Szűcs védte. De nem estünk ettől össze Kihasználtuk a második cserénket is, Latyi helyér bejött Rácz Feri. Az igazi áttörés most jött. A két szélsőnket már egyáltalán nem tudták tartani a magas, és fáradt védők. Ott cselezték ki őket, ahol akarták. Már nagyon nem is tudott kimenni saját térfeléről a hazai alakulat. Rajos csúszott be a hazai tizenhatosnál –mindezt a 88. percben!-, a labda Rácz elé pattant, Ő két embert kicselezett, majd két testcsellel úgy elküldte Szűcsöt, hogy nemes egyszerűséggel nem csak elfeküdt, de már szinte fel is állt kivenni a labdát a hálóból. Megadta a kegyelemdöfést. 1-3! Tombol a tábor, őrjöng mindenki. Csak hogy megint idézzek a táborból: „olyan gyönyörű volt a gól, hogy úgy olvadtam le a lelátóról”. Pár perccel rá a mérkőzést le is fújta a spori.
A csapat tagjai –ilyet még nem láttam - egymás nyakában, mintha a VB-t nyerték volna meg. Berohantak a cserék, edzők és körbe-körbe ugrálva ünnepeltek. Persze nem felejtették el, volt egy tizenkettedik ember is, akik űzték, hajtották őket. Folyamatos buzdítás, éneklés volt a lelátón. De meglett az eredménye. A csapatból nem szeretnék senkit sem kiemelni, mert mindenki NAGYON jól játszott. Küzdöttek, hajtottak, akartak, és ami mindennél fontosabb csapatként tették mindezt. Aki bent volt, vagy aki bejött a pályára mindannyian egy célért küzdött, a sikerért, a három pontért, a szurkolókért! És mégegy idézet a végére: "Eljött a nagy nap, mérkőzés napja. A Hali tábor didala!!!” Köszönjük fiúk, így legalább boldogan térhettünk haza Szombathelyre!
Hajrá Hali!

Gyorsléptekben Debrecenbe

Péntek déli tizenkettő óra. Munkahelyről ki, autóba be, irány az ország másik szeglete. Több társunkkal egyetemben elindultunk a hosszú útra. Igaz, már egészen az elején tudtuk, ha kedvenceink nem szedik össze magukat, akkor még hosszabb lesz a hazaút. 7 órával számoltunk, ebben benne volt, hogy Fővárosunkon át kell utaznunk. Persze mikor, ha nem pénteken fél három, három körüli csúcsforgalomban. Mindegy, aránylag simán ment, mert ezzel számoltunk. Pestről kiérvén rátértünk az M3-as autópályára, ahol meglepetésünkre nagyobb volt a forgalom, mint ahogy sejteni lehetett. Sokat az utazásról nem szeretnék írni, már csak annyit, hogy fogalmunk sem volt, hol van a Loki stadionja. Hamar feltaláltuk magunkat, lévén olyan 100km-re a célállomástól utolért minket egy Duna TV-s autó. Tudni kell, hogy a pénteki meccsket ők szokták közvetíteni, és most is így tesznek. Miután láttuk, hogy arra tartanak, mint mi, követtük őket. Jelezném, néha nehéz volt tartani az iramot. A Debrecen tábla után nem sokkal lámpás kereszteződésben azért gyorsan oda is futottam hozzájuk; jobb ajtó kinyit, ember meglepődik, sofőr nevet. Megkérdem mi a végcél, a válasz csak ennyi a volán felől: Gyere utánunk! Megköszöntem, és beálltunk mögéjük.
A Nagyerdő közepén lévő pályánál a számomra megszokottnál nagyobb a jövés-menés. Igaz hozzátartozik, tényleg erdős rész tele játszóparkkal, és gyönyörű az idő! Több piros-fehérbe öltözött szurkoló is nem rest odajött hozzánk, és beszélgetésbe elegyedett velünk. Semmi rendbontás, semmi atrocitás, csak beszélgetés.
Lassacskán gyűlik a szombathelyiek tábora, pár perccel a kezdés előtt a megszokott társaság már ott van. Majd kezdés pillanatában megérkezik a Millwall szurkolótábora. Vagyis a GWA, de mintha az angol társaikat hallanám, olyan csatakiáltással jönnek be. Összeáll a társaság, mindenki keresi a helyét. Igazából ez a „vesztünk”, mert le is maradtunk az első gólról. Olyan gyorsan jött, még sem tudtunk eszmélni. Régi kedvencünk; Leo, olyan szépen elcsavarta mindenki mellett, hogy már csak a háló rezgésére tudtunk felfigyelni. Szegényem meg is kapta: Nem tudod, honnan jöttél? Ki is mosolygott, látni lehetett rajta, hogy nem felejtette el a szombathelyi éveket. Mintha tudomást sem vettünk volna róla a szurkolás folytatódott, vagyis még csak most kezdődött igazából. Az új nótát énekeltük vagy negyed órán keresztül. Nem mondom, hogy a Loki táborát leszurkoltuk volna -érdekes is lenne-, de jól hangzott, és folyamatos volt. Második játékrészben ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk. Sajnos a csapatunk is. Kétszer is a kapufa mentett, háromszor Dani védett, majd betaláltak a kapunkba. Ja, és még csak a 65. percben jártunk. Elszomorodtunk, elhalkultunk egy picit. De láttuk, hogy a cseréink hozzák a lehetetlent, és támadásba lendülnek. Igaz hozzá tartozik, hogy az ellenfél visszavett az iramból. Ugrai kétszer-háromszor úgy befűzte Bodnárt, mintha nem is a magyar mezőny egyik legjobb védője állna szemben egy 17 éves kis sráccal. Szépítettünk is, pont az említett fiatalember első NB1-es góljának köszönhetően. Kicsit megnyomta csapatunk a meccs végét, de egyenlíteni már nem tudtunk. Mi csak énekeltünk, hátha segít. Sajnos nem sikerül beleüldöznünk csapatunkat a pontszerzésbe.
Kifelé jövet a bajnokcsapat szurkolói ugyan olyan jó fejek voltak, mint a meccs elején. Kölcsönösen sok sikert kívántunk egymásnak, persze kitérve a BL főtáblára jutásra is a Loki esetében. Elindultunk haza, melyre sok megállást nem terveztünk. Nem tehettük, mert minél előbb haza szerettünk volna érni. Másnap –vagyis szombat reggel- újra munka. Így is tettünk, Budaörsön a már „megszokott” helyen egy kis pihenő, majd újra gyorsléptekben haza. Most inkább azt nem is írnám le, mennyi idő alatt értünk haza. Gyorsan… De sajnos ahhoz lassan, hogy a szombat reggeli kelésnél ne legyek fáradt. 2,5 óra alvás, és újra munka.

Michael Flatleyvel énekeltünk a zöldekért…

2009. július 15-én eljött az a pillanat, amire a fiatal szombathelyi generáció évek óta várt. Persze az idősebbeket sem szabad elfelejteni, de ők két ok miatt nem érdekelhette ez a nap annyira: már láthatták a Haladást nemzetközi porondon szerepelni, illetve nem inspirálta őket egy 1600km-es svédországi kirándulás.
Tehát, 15. szerda 12.00h. Gyülekeznek azok az elszánt szurkolók, akik a Vasi Volán luxusbuszával Borasba indulnak. Az 53 fős busz meg is telt, ahova nem lehetett ülni, biztos folyékony kenyér volt fellelhető. Vagyis magyarán fogalmazva, volt belőle elég. Indulás előtt pár perccel még a Volán társaság vezetője köszöntött minket, és képletesen „meghajolt” az elszántságunkra. Tette ezt egy kis „welcome drink”-kel; a jobbfajta whiskyk közül. Nem sokkal 12.30h után el is indultunk. Az idő innentől fogva nem is számítana, olyan sok van még belőle. Csak hát többszörösen kell betartanunk a menetidőt, lévén a „fegyencjárat” kompon, kompokon is át kell hogy kelljen.
Klasszikusokat idézve, már az első percben –és még csak az utazás, és nem a meccs első percéről beszélünk – felharsant a „Húúúúúúúúúú!!!! Ezt megúsztuk” felkiáltás. Történt ugyanis, hogy egy nő –persze ki más- kihajtott a busz elé már az első kereszteződénél, pont a rendőrség előtt. A buszsofőr egy satufékkel tudott csak megállni, elkerülvén az ütközést. Na hát innentől fogva szép, nyugodt és kellemes utazásba kezdhettünk.

Szombathely-Pozsony-Bruno
Az út elején elkezdődött az ismerkedés. Igazából itt mindenki látta már a másikat, ezért inkább a sörös üveggel vagy dobozzal. A busz hátsó alakzatában, ahol a Green-White Armysok gyülekeztek egy kicsivel nagyobb volt a morajlás. Elől inkább az út figyelése, és csendes beszélgetések voltak. Eljött az az idő is, mikor a Szurkoló Kör elnökét hátracsábították, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy berúgatják. Zsoltot el is vesztettük. Már belenyugodtunk, hogy a félmeztelenre vetkőzött szurkoló ott marad hátul. De egyenlőre még nem tett így, többször visszatért. Pozsonynál volt az első megálló. Itt már találkoztunk ismerős arcokkal, akik szintén Svédországba igyekeztek. A buszos csoport tagja egy kicsit nyújtózkodtak egy füves területen, majd indulás tovább. Zötykölődés Csehország felé, a nem túl jó –a régi M7-es autópályát idéző – gyorsforgalmin, 30-32C fokos hőségben. Még szerencse, hogy a klíma működött, és hát volt egy kis hűsítő ital is. Brunot elérvén sajnos egy kis kitérőt tettünk. A fránya busz nem tudta a pontos utat, ezért nem fordultunk le Prága felé. Egy gyors fordulással mindezt megpróbáltuk megoldani, csak hát abból 20 perces pihenő lett az egyik helyi -Magyarországon is ismert- C&C áruháznál. A Police feliratos ruhában megjelenő két emberkének ez nem is tetszett, alig tudtuk meggyőzni őket, hogy csak fordulunk, és már megyünk is. Igazából 5 percet alkudtunk ki, de egy kicsivel több lett belőle. A visszafordulás után már jó irányba mentünk tovább, avagy irány a cseh főváros. A magyar területeken még nem igazából, de szlovák földre érvén elkezdtünk egy új nótát tanulni. A GWA-nak köszönhetően egy régről ismert, ütemes dallam csendült fel. A szöveg sem volt túl nehéz, még annak sem, aki egy picivel többet ivott –ugye Zsolti. A híres stepptáncos Michael Flatley egyik dallamára elkezdtünk énekelni:
Gyerünk csak a Haliért
Énekelj a zöldekért!
Óh lőj egy gólt,
Még egy gólt
Óh nagyhali
Lőj egy gólt!
Lá-lá-lálálá…
Jól ment volna mindenkinek, csak sajnos még a tanárok is néha belekeveredtek, nem tudták mikor jön a szöveg, a dallam… Nem baj, gondoltuk, lesz még időnk betanulni.

Prága-Berlin-Rostock
A főváros felé közeledvén tényleg elvesztettük a Zsoltit. Na nem Brunoban hagytuk. Történt ugyanis, Zsolti előrejött a hátsó rejtekhelyéről, és csak annyit mondott: „vigyázzatok a buszra, sokszor ne álljunk meg. Ja, és én lefekszem aludni”. Megtette. Itt az idő egy kicsit zordá váltott, lehűlt olyan 18-19C fokra, és szakadt az eső. Jégeső. Prága előtt még egyszer tartottunk egy kis pihenőt, volt is belőle probléma. Valaki sétált vissza a busz ajtaja felé, ugyanakkor egy szlovák teherautós megpróbált elmenni. Ez nem jött össze neki, ezt zokon vette. Dudált, mutogatott, kiabált. Na ezt meg nem kellett volna tennie. Többen az autó oldalát ütötték, rúgták. Még szerencse, hogy jobbnak látta a gyors továbbhajtást, minden áron. A buszunk tükrét megnyomta – még szerencse, hogy nem lett benne kár – majd a padkára felugratva elment. Na ezt már jól tette. Prágában az autópályáról letértünk, bementünk egészen a belvárosig, ahol a sofőrök váltották egymást. Ezen pár percet is kihasználta a társaság egy gyors cigire. Próbáltunk mindenkit sürgetni, mert teljesen szabálytalan helyen álltunk meg. Igaz, a parkolást tiltó tábla hamar odébb is került… Kezdett ránk esteledni, egyre sötétebb lett. Ez jó is volt, legalább egy kicsit lehetett pihenni. Igaz előbb még beraktunk egy jó filmet, ami teljesen ide vágott: Futball factor. Ezt szinte mindenki mereven figyelte, és élvezte. Végéhez érvén jöttek is az ötletek, még egyszer nézzük meg. Nem tettük, inkább a Die Hard 4.0-át Bruce Willissel néztük meg. Bevallom töredelmesen, én itt már teljesen bealudtam, azt sem tudom miről szólt, mi lett a vége. De a társaság nagy része ugyan így tett. Azt azért tudom, hogy Berlinen az autópálya átment, igaz semmit sem lehetett belőle látni, akkora beton zajvédő kerítés volt építve. Rostock előtt, hajnalban megint kezdett minenki magához térni, vagy legalábbis már annyira kényelmetlen volt a fekvőhely, hogy inkább ébren voltunk. Jöttek is az „Álljunk meg!” felszólítások. Egyszer meg is tettük. Szerencsére, hogy utána többen is lebeszéltük a megállásra buzdítókat. Rostock. Szép történet. Már vagy este 9-10 óra körül tudtuk, hogy nincs hely a kompon. De mi odamentünk, hátha. És tényleg nem volt. Hajnali 3 óra, és nem tudjuk mitévők legyünk. A kislány a pultnál csak annyit mond, hogy délután 13. 00h-kor (!) lesz hely. Na ne vicceljen velünk, mi át akarunk menni. Gyors térképnézegetés. Megállapítjuk, hogy Puttgardenből tudnánk tovább menni Dánia felé, de az még vagy 2-2,5 óra buszozás. Nem volt mit tenni, elindultunk. A komphoz érvén szinte pillanatokon belül fel tudtunk hajtani rá. Igazából a „megállásra buzdítók” itt jöttek rá; de jó, hogy nem álltunk meg Rostocknál még egyszer, mert akkor ezt nem értük volna el. A vízi járművön mindenki a fedélzetre sietett. Haladás zászlós képek tömkelege készült, illetve jó néhányan a vendéglátóhelyeket is meglátogattuk reggeli céljából. Nem egészen háromnegyed óra múlva már Dánia partjainál voltunk.

Dánia-Svédország
Na hát ez az a két ország, ahonnan sokkmindent nem lehet írni. Legalábbis az utazással kapcsolatban. Mindkét ország ezen a szakaszon sivár, egyszerű. Jó idő volt, 24-25C fok és nem esett. A két ország között szintén komppal mentünk át, de ez egy gyors menet volt. Mindössze 10 perc. Innen már csak egy célpont volt: Boras. Megállás csak egyszer, siettünk minél előbb ott legyünk. Szerettünk volna egy kicsit szétnézni a városban, ha már idáig eljöttünk. Fél négy magasságában be is érkeztünk a városba, és elleptük a pálya környékét. Volt ott minden, amit szerettünk volna: plaza, meki… stb. Szinte mindenki zöld-fehérba, vagy fekete-zöldbe volt öltözködve, tehát könnyű volt minket kiszúrni messziről is. Volt olyan autós, aki megállt mellettünk, a svéd rendszámos autóból magyarul szólt ki, és kívánt sok szerencsét. De volt olyan svéd, aki velünk hörpintett a pálinkás üvegből, majd magával vitte az útra. A buszunk társasága két részre vált. A GWA-ok felkerestek egy (két) kocsmát, többek között azt, ahol a meccs előtt az Elsborg szurkolók szoktak gyülekezni. Sajnos nem tudtak találkozni velük, pedig tényleg barátkozni szerettek volna. Addig a társaság másik része a pálya környékét járta. Különböző, evésre alkalmas helyeket kerestünk fel, illetve helyi ajándéktárgyak után nyomoztunk. Nem nagy sikerrel.
Kellemes fogadtatásban volt részünk azoktól a hideg, rideg északiaktól, akik megismertek, és nyitottak voltak egy picit felénk. De volt olyan, akinek hiába köszöntünk, inkább elfordult. Hamar megvásároltuk a belépőnket, nehogy elfogyjon a számunkra fent tartott helyre. Na jó, ez poénnak is rossz volt, hiszen már pár órával a meccs előtt tudtuk, hogy a déli lelátó 5.000 férőhelyes részét tartják fent számunkra. Ez így is volt, a pálya két hosszanti lelátója közül az egyik végig a miénk volt. Visszatérve a jegyvásárláshoz, volt ám öröm! Na ezt a látványt kívánom minden magyar embernek: 5 szőke, gyönyörű, fiatal leány adta ki a bilétákat. Csak úgy vigyorogtak, persze nem hiába. A szombathelyiektől csak úgy záporoztak a szebbnél szebb bókok, angolul, németül, MAGYARUL. Biztos értettek minden szavunkat. De legalábbis sejtették miről beszélünk. Csak vigyorogtak, és vigyorogtak. A buszról levettük a különböző drapikat, amiket magunkkal kellett cipelnünk a meccs kezdetéig. Ez nem lenne különösen meglepő, csak éppen a 90m2-es új zászlónk nem éppen volt könnyű. Mit volt tenni, megpróbáltuk meggyőzni a rendezőséget, had rakjuk le a kerítésen belülre. Már megint jött a német-angol nyelvlecke. Valahogy rájött mit szeretnénk, de azért visszakérdezett, persze svédül, majd tört angollal: van engedély rá? A válasz egyértelmű volt: Hungarian police, UEFA, MLSZ… minden, mi eszünkbe jutott. Végül engedte, és még ki sem bontotta.

A meccs előtt, közben, utána
5 óra magasságában elkezdtünk beszivárogni a pályára. Belépve a lelátóra a kinti megdöbbenésünk mégjobban kijött. Gyönyörűűűűűűűűűűűűű!!!! Mindenki csak ennyit tudott mondani elsőre. Nem csoda, hogy Svédország legmodernebb pályája. Igaz meglepetés ért minket, miért is öntözik a szép gyepet. Mármint a műgyepet. Elkezdtünk körbe-körbe nézegetni, és csodálkozni. Gyorsan ki is szúrtuk magunknak az első dalunk alanyát: Illés Béla a legnagyobb király!!! Ugye nem kell mondanom, hogy a kispadról ki is intett vissza nekünk. Zászlókat a meccs kezdetéig kiterítettük, lévén más megoldás nem nagyon volt. Lassan elérkezett a meccs időpontja is. Magáról a mérkőzésről nem szeretnék írni, azt hagyom inkább a profikra. Inkább a szurkolásról mondanék pár mondatot.
Van egy, a Haladás táborában ismert szlogen:
HALADÁS, IDEGENBEN SZERETEM!
Ez ma teljesen be is igazolódott a táborról. Teljes erőből mindenki skandálta a nótákat, énekeket. Szóltak a legismertebbek, és az újak is. Persze hozzá tartozik az igazsághoz, olyan jó a stadion akusztikája, hogy még magunknak is tetszett a hangorkán. Nem nagyzolás, nem túlzás mikor azt mondom, hogy leszurkoltuk a hazaiakat. Igaz ők nem nagyon tettek ki magukért. A „3-2-1 HALADÁS!” kiáltás olyan jóra sikeredett, hogy talán még Göteborgban is hallották. Iszonyat hangerő, és hozzá jött még a stadion adottsága. A svédeken látszott, hogy csak néznek, mi történik itt. Na és elérkezett a pillanat, mikor az új, már leírt dalt kezdtük énekelni. Flatley is megirigyelte volna, olyan jól hangzott. Az elején még egy kicsit döcögött, de 10-15 perc elteltével már nagyon jól ment. Már az egész lelátó énekelte, és ütötte ritmusosan a kezét. Sajnos ekkoriban megkaptunk első gólunkat. Egy kicsit le is padlózott minket, de tudtuk, ez nem is olyan rossz még. Sajnos a második gól után mégjobban elkeseredtünk. Jött is a felszólítás előröl: most már mindegy ne hagyjuk abba! Persze üvöltöttünk tovább, és tovább. „Gye-rünk a csak a haliért, É-ne-kelj a zöldekért…” És csak énekeltünk – volna. A 3. gól után elcsendesedtünk, akkor már nem volt meg a kezdeti kedv sem. Sajnos meg kellett állapítani, ennyivel jobbak, és gyorsabbak voltak vendéglátóink.
Természetesen kedvenceink kijöttek hozzánk megköszönni, hogy eljöttünk, és végig buzdítottuk Őket. Lassacskán kimentünk a stadionból. Kint mindenki a látottakat elemezte. Ki állva, ki ülve, ki fekve. Persze volt, aki a fáradalmas odautat próbálta kipihenni, ezért aludt.
Én elváltam társaimtól, elköszöntünk egymástól. Jött egy ajánlat, menjek haza autóval. Megtettem több okból is, amit most nem ecsetelek. Elindultunk hát a szállásunk felé, hogy kivegyünk még egy szobát, majd együnk egy jót. Szoba megvan. Irány a pizzéria. Ezek után elindultunk sétálni ketten a belvárosban. Mások véleményével ellentétben ajánlom mindenkinek a borasi éjszakai életet csütörtökön. A vendéglátóhelyek tömve, discokban óriási hangerő és a lényeg! Annyi, de annyi GYÖNYÖRŰ, szőke, jó alakú lány volt a belvárosban, hogy nem bírtunk kapkodni a fejünket. Ezt a látványt le is kellett öblítenünk egy sörrel. A tömött pubban két sör kikérése után az utcát céloztuk meg az elfogyasztására. Hát mi történik Velünk itt? Egy gyönyörű, szőke –hideg svéd- nekiáll velünk beszélgetni. Igaz előbb saját nyelvén próbálkozik, de hamar átváltott angolra. Miután kiderült, hogy magyarok vagyunk, ezt tudatta egy barátjával. Nem véletlenül, hiszen a srác csak ennyit mondott: szilváás-gomboc. Nagyszülei magyar származásuk voltak, tőlük tanulta meg nyelvünket. 1-1,5 óra ismerkedés (sajnos én csak néztem, és vigyorogtam angol nyelvtudásom híján) után érzékeny búcsút vettünk egymástól. 1 órakor már aludtunk is.
Reggel 7-kor kelés után gyors reggeli, és indulás haza. Na erről sokat nem írok, már nem volt annyira érdekes, vagy ami igen, az nem éppen publikus.

Messze Szombathelytől

A 2009-es szezon is elkezdődött. Igaz érdekes történésekkel. Alapban már egy sokkal közelebb, és nagyobb létszámú túráról kéne írnom. De nem így történt, méghozzá az időjárás miatt. Vagyis fogjuk arra, mint ahogy ezt tették a győri vezetők is. Csak pár szóban említsük ezt is meg. Történt, hogy az első idegenbeli mérkőzés helyszíne említett csapatnál lett volna. De kedden akkora hó esett, hogy szombatig nem tudták letakarítani a pályáról. Vagy nem is akarták? Mindenki döntse el magában, most már ez így történt. Ja, itt nem fejeződött be az eset, mert a keddre elhalasztott találkozót már tényleg nem lehetett lejátszani az újabb égi áldás miatt. A sors iróniája, hogy a pénteki és szombati második fordulót is el kellett halasztani a csapadék ezen formája miatt.
Na de vissza a túrához. Hivatalosan harmadik forduló, nekünk az első. Persze hol, ha nem Szombathelytől a legmesszebb eső helyszínen; Nyíregyházán. Sokat nem tudtunk szervezkedni. Pár őrült fanatikus jelezte csak részvételét. Így is lett, de szerintem az 50 főnyi különítmény szépnek mondható. A szokásos helyen gyülekeztünk, és indultunk el 4 autóval. Persze csak mi, mert voltak máshonnan indulók is. Igaz egy kis kitérőt kellett tennünk Pannonhalmára, ahova csak egy kocsival mentünk be, de ennek is volt ám története. Még szerencse, hogy létezik GPS, amely folyamatosan máshova akart vinni minket. Nem tudott becsapni, odajutottunk. Kis késéssel, de a többiek után iramodtunk, és Bábolnánál találkoztunk. Innen már közösen mentünk tovább, igaz néha a 100-as tempót is soknak mutatkozott, lévén valaki mindig lemaradt. Pestre beérve egy nagyon rövid pihenő. Itt megbeszéltük a következő, hosszabb megállásunk lehetséges helyszínét, majd az M3-as felé vettük az útirányt. Útközben ismerős buszok mellett hajtottunk el, igaz ezeken még nem ültünk, de a feliratok rajta a kispesti ultrákat rejtették el. 120 km-re Fővárosunktól már nagyon vártuk a következő benzinkutat.
Kiszállás után persze mindenki egyből végtagjait kezdte mozgatni, fejét tekergetni. Természetesen előkerültek az élet nagy dolgai, a politika, na és a foci is. Mindenki evett, ivott, jött a kihagyhatatlan kávé. A legkisebb helység sem volt üres, mindenki meglátogatta. Kis idő elteltével megjelentek a GWA tagjai is, egy 10 személyes kisbusszal. Többek felvetésére jött a nagy ötlet; várjuk be a kispestieket. Mentek is a telefonok a buszon utazóknak, akik igennel válaszoltak invitálásunkra. Már nagyon "izgultunk", mikor egy villogó rendőr autót láttunk meg. Na de hol? A pihenő bejáratát állta el. Na mi már sejtettük, nem lesz itt titkos, spontán találka. Jött az első busz, továbbot intettek neki. Engedelmeskedett. Jött a második, mely tovább gurult, majd az árok parton megállt. Rendőri felszólítás: NE ÁLLJON MEG!!! NE ÁLLJON MEG!!! NE NYISSA KI AZ AJTÓT!!! NE NYISSA KI AZ AJTÓT!!! Nagyot nevettünk, mikor teljesen az ellenkezőjét láttuk. Busz megáll, ajtó kinyit, 40 teljesen józan ultra le: irány a benzinkút, és a toalett. Nem maradt el az egymásnak való köszönés, bratyizás, sörözés. Kis idő elteltével minden jót kívántunk egymásnak, majd tovább álltunk; lévén messze van még az úti cél. Sok látnivaló nem volt, amerre néztünk pusztát láttunk. Ja, és belvizet. Az autópálya is teljesen ki volt használva; volt olyan 20 perc, mikor nem találkoztunk egyetlenegy járművel sem. Egyszer csak megjelent egy tábla: Nyíregyháza jobbra. Na végre, mindjárt ott vagyunk. Beérkezvén egy gyors város néző túrán vettünk részt. Háromnegyed kört leírva a városban odaértünk a pályához. Igaz másfél órával előbb. Megtaláltuk helyünket a szomszédos pizzériában.
Elkezdődött a meccs. A vendég szektor tagjai egyből éneklésre fogták. Lehet, hogy nem szurkoltuk le a hazaiakat, de jó volt a hangulat. Tanultunk szép új nótákat is. Mondjuk ez egyiket inkább nem írom le. Énekeltünk rég feledésbe merülteket is. Telt múlt az idő, sok esemény nem történt a pályán, ezért tovább szórakoztattuk magunkat. Nem játszottunk jól, nem biztos, hogy mi voltunk a veszélyesebbek. De egy biztos: megszereztük a vezetést, majd a második gólt is. Két gólos előnynél +2fokban nekivetkőztünk. Örömünkben nem is fáztunk, csak ugráltunk, és énekeltünk. Újabb nótát tanultunk: NYÍREGYHÁZA! KIPIPÁLVA! NYÍREGYHÁZA! KIPIPÁLVA! NYÍREGYHÁZA! KIPIPÁLVA! Jó volt a hangulat. Vége a meccsnek. Természetesen kedvenceink odajöttek hozzánk, együtt ünnepeltünk. A vigyort nem lehetett még lemosni sem az arcukról. Persze a miénkről sem. Sajnos beárnyékolta örömünket, hogy kifelé menet ránk támadtak vendéglátóink. Szerencsére egy-két ökölcsapás után a biztonságiak ott teremtek, és rendet raktak. Autónkhoz érve kaptuk a rossz hírt, hogy csapatuk játékosa Simon Ádi olyan rúgást kapott, hogy a kórházban kötött ki, és gipszelni kell a lábát.
Elindultunk haza. Pestig meg sem álltunk, tudtuk, hogy nem húzhatjuk az időt, mert messze vagyunk otthontól. Megbeszéltük, próbálunk sietni, a 11-ig nyitva tartó törzshelyünkre szeretnénk bemenni megvacsorázni. Jól ki is babráltunk velük; fél 11-kor beállítottunk 12-en. Nagyon örültek nekünk. Egy kis pihenő, még egy nyújtózkodás, majd irány nyugat. Szakadó eső, tomboló szél hazafelé. Győrhöz érvén mindez végetért. Így a pályáról letérvén újra nyugodt lett az utunk hazáig. Amúgy is gyorsan eltelt az út, tudtuk erről leginkább kedvenc focistáink járultak hozzá. Inkább ne tudjuk meg, milyen lett volna fordított esetben.

A 2008-as év

Eltelt ez az év is. Persze nem szeretjük ezeket a közhelyeket, de nincs mit tenni, és mondani, eltelt. Haladás szurkolók számára szerencsésen, mégha voltak keserű napok is. Pár mondatban elevenítsük fel ezen évet.
Kezdjük a téllel, amikor is a csapatunk a második helyen várta a folytatást. Számunkra az első jóhír, miszerint a Felcsút módosította a célkitüzéseit, és ezzel egyidőben le is váltották vezetőedzői posztjáról Urbán Flóriánt. Sajnos jött hamar az első rosszhír is: a közönségkedvenc -de folyamatosan sérült- Baráth Miki felhagy az aktív pályafutással. Ha már a játékosoknál tartunk, akkor megemlítendő a téli igazolásaink. Jött Csontos a tönkrement Sopronból, Kuttor Siófokról, és Tóth N. újra itthon. Utóbbinál nem is kételkedtek a szurkolók, viszont az "öreg" Kutyánál már voltak visszhangok. Nem csoda, hiszen mindenki tudta, hogy a "Tanárúrat", vagyis Balassát fogja kiszorítani a csapatból. Hosszú idő múltán végre a csapat edzőtáborba ment, méghozzá Törökországba. Sok edzőmeccset vívott csapatunk, amit végül is pozitív méleggel zárt. Ide már nem utazott el Imre Jani, aki időközben el is igazolt Ajkára. Csapatunk vezetői szerettek volna egy teremtornát szervezni, úgy lezárásként, de sajnos ez csapatok hiányában nem jött össze. Nem úgy, mint a szurkolók kezdeményezése egy Szurkolók Kupájára. Szerencsére ide má volt szép számmal jelentkező. Két kispesti, kaposvári, bajai, BKV-s, mellett három szombathelyi szurkolói csapat vágott első ízben neki. Óriási hangulat, össznépi sörözés, nagy beszélgetések, és haverkodások mellett még foci is volt. A kispestiek egyik csapata nyert, második a Hali Fans, 3. Szurkolói Kör csapata lett. 4. a másik kispesti, majd a GWA csapata. (Rend kedvéért: 5.BKV, 6.Kaposvár)
Elkezdődött a bajnokság, ahol a fontosabb meccseinket hoztuk. Igaz, az itthoni Felcsút elleni meccs 0-0 lett. Ugyanígy döntetlenre végeztünk (1-1)a várva várt rangadón, ahol természetesen megint jegymizéria volt. Nem szerette volna a közkedvelt tulaj, ha sokan megyünk Szombathelyről. Nem csoda így utólag, hiszen leszurkoltuk a pápai papákat. A többi mérkőzés szerencsésen alakult, mint a Pécs (1-0), és Gyírmót(1-0)elleni itthoni meccsek. Közben beadtuk a licenckérelmet az NB1-re. Természetesen első egy-két körben elutasították, de végül is elfogadták. Eljött hát az utolsó mérkőzés, ahol már bajnokként léphetett pályára kedvenc csapatunk. Ennek megfelelő fogadtatásban lettek részesítve. Római katonák között vonulhattak be a pályára, ahol a lufierdő fogadta Őket. A meccsről most csak annyit, hogy a Dunaújváros volt az ellenfél, és 0-0 lett a vége.
Nyári uborkaszezon sem kezdődött rosszul. Már nem sokkal a szezon vége után hallani lehetett pletykákat, amik részbe teljesültek is. De csak sorjában. Ugyebár volt olyan tény, amit már tudtunk előre: Nagy G. távozik a csapattól. Az MTK ajánlatára nem lehetett nemet mondani. Gabiért cserébe 4 játékos Szombathelyen. Lengyel D., Bonifert és a két Simon. Igaz míg Ádám végleg, addig Attila csak kölcsönben. Mi szurkolók sem unatkoztunk eközben. Kispesti barátaink hívásának eleget téve Budán randevúztunk egy minitorna keretén belül. Műfüves kispályán próbáltuk eldönteni melyik szurkoló csoport focizik legjobban. Most visszavágva vendéglátóinknak a Hali Fans vitte haza a serleget. (A Szurkolói Kör, és a GWA csapata nem jutott tovább a csoportkörből) Majd a nyár folyamán újabb, és újabb híresztelések láttak napvilágot kedvenceink felől. Bizonyos Arsenalt emlegettek, majd Kenesei K. , és Czvitkovics nevét. Nyár elején a szokásos Király Kupán is részt vettünk, ahol a Kaposvár nyert, mieink másodikak lettek. Az idő előrehaladtával egyre többet lehetett tudni; Arsenal sajtótájékoztató -vagy háromszor- és tényleg jönnek. Igaz a borsos jegyárakról ne beszéljünk, de csapatunknak bejött a vállalkozás. A főpróbának beillő mérkőzésen a lelátók tömve; még Békéscsabáról, és Debrecenből is jöttek szurkolók. Fogytak is az ereklyék szépszámmal. A mérkőzésen már játszottak legújabb szerzeményeink: a már említett Kenesei K. (lőtt is gólt az Arsenalnak), egy ifjú brazil srác Maikel (régóta nem volt már úgysem légiós Szombathelyen). Valamint a legjobb igazolásnak számító Molnár Balázs. Igen, az ősi riválistól jött át hozzánk. Valamint Oross, aki Gyirmótról tette át a székhelyét hozzánk, és Szép T. Ajkáról. Volt távozonk is, elment Pölöskei -igaz kölcsönben- a Fradihoz, Hujber, Mihalecz, Subicz Ajkára, Hegyi Ausztriába, és Sipos G. a Zetéhez.
Július végén megkezdődött a bajnokság. Szerencsésen indult, a Győrt 2-1-re vertük itthon. Majd jó játék fehérváron, de sajnos vereséggel(1-0), majd a Nyíregyházát itthon meggyőzően vertük 3-0-ra. Újpesten a szerencse elpártolt mellőlünk, és újabb 1-0-ás vereség. Ha augusztus, akkor Karnevál Szombathelyen. Így volt most is, pénteken a Siófokot karneváli hangulatban 5-0-al hazaküldtük. Szombatot az eső elmosta, de vasánap eljött újra a szurkolók ideje. Már a bajnokavatókort felkértek minket szerepeljünk ezen a napon. Természetesen bevállaltuk. Zöld-fehér tógában a Főtér körül egy "hintót" toltunk körbe, melyen a Mátyás királyunk, és Beatrix királynőnk foglalt helyet. Ekkoriban két átigazolás látott napvilágot: a Haladás által is megkeresett Horváth Attila, aki Hali nevelés, Zalaegerszegre igazolt. Illetve a Veszprém játékosa, a még csak 19 éves Iszlai nem megy külföldre, a Haladást választotta! Majd újra itthon, az eddig jól teljesítő Vasast 1-0-al megfogtuk. Egy hét múlva az első idegenbeli pontot is megszereztük; Debrecenben TV-s meccsen 2-2. Itthoni újabb három pont; Kecskemét ellen 3-1. Csapatunk ne unatkozzon, egy nagy rivális ellen kellett kiharcolni a MK továbbjutást. Pesten a Fradi ellen, a szezon legjobb hangulatú meccsének kikiálltott találkozón 2-1-re győztünk. Pár nap múlva újabb pesti kiruccanás; Reac-ot vertük 2-1-re. Az első megtorpanás, a Kaposvár itthon 1-1-et játszott velünk. Szerencsére itt még talpra tudtunk állni, igaz a játék nem a legjobb volt, de a Kispstet idegenben a Sipos N. -szezon legszebb- góljával megvertük. Sajnos innentől sok sikerben nem lehetett részünk. Itthon még az MK-ban soros ellenfelünket a Győrt 3-2-re megvertük, de idegenben már óriási pofont kaptunk (4-0). MTK itthon 0-0, Diósgyőr idegenben 1-0, és a legnagyobb érvágás; Paks itthon 0-1. De ekkor már mindenki az év meccséről beszél. Legalábbis két város, természetesen mi szombathelyiek, illetve a zalaegerszegi ultrák is ezt várták. ZTE-Haladás . Sajnos 3-2 lett oda, de a hangulatról, a körítésről csak ódákban lehet beszélni. Ligakupa csapatunk közben továbbjutott a csoportkörből, pedig még van vissza mérkőzés. Novemberben végre a Máv felajánlotta megvételre a stadiont, és megmonta az összeget is. Természetesen városatyáink között kisebb vita alakult ki ezügyben. Akcióba léptünk szurkolók, és többször megjelentünk Szombathely Főterén az Adventi vásárban; aláírásokat gyűjtöttünk. Nem a legszerencsésebb időben így is 3740 autógrammot gyűjtöttünk be a nemes cél érdekében. Végül -karácsonyi ajándékként- mindkét oldalról elfogadták az árajánlatot, és megszavazták a vásárlást is.
Összegezve, 2008-ban csapatunk nagyon jól teljesített. Feljutottunk, jól igazoltunk, és az ősszel meglepetésre a 4. helyen zártunk. Ilyen már régen volt a Haladás életében, de ami ennél is fontosabb, hogy a bentmaradás már biztosnak tűnik. Személy szerint én még mindig ebben mérem az idei évet a 4.hely ellenére. A többi jöhet majd a következő években, legyen az a hosszú távú terv. Addig is Hajrá Hali!

A foci ünnepe

-Egy kis késéssel, de felkerült -

2008. november 15.-én eljött az idő, hogy csapatunk újra az ősi riválissal csapjon össze. Vártuk már nagyon, nagyon hosszú idő telt el az utolsó meccs óta. De ne rohanjunk ennyire előre. Haladás - MTK mérkőzés előtt már lehetett vásárólni a tiketteket, pedig még három hét volt a nagy napig. Az ereklyék árusítására rendszeresített bódénál vagy 200 jegy elkelt már. Jött a Paks elleni otthoni mérkőzés. Na hát erről ne is beszéljünk. Kedvenc csapatunk címerével ellátott tárgyakra alig volt igény, inkább mindenki a ZTE címerét kereste. Nem csoda. Csak ezzel lehetett a zalaegerszegi stadionba bemenni, és mindenki be akarta biztosítani magát.
Eljött hát a nagy nap. Szombat, 15.30 óra. A már bevált szupermarket parkolója kezdett megtelni. Igaz ennek esetleg a kútasok örülhettek, mert oda jutottak szurkolótársaink csak el egy kis hűsítő nedüért. Az indulás 16.00-ra volt kihirdetve, de most szinte mindenki időben érkezett. Tudták jól, ez az Ő érdekük is. Előtte napon lebeszéltük a teendőket, kiosztottuk a buszok listáját. Voltunk vagy tízen, de mindannyiunknak volt pontos teendője. A buszokra rendesen felkerültek az emberek, mindenki pontosan leperkálta az utazás árát. Én például az indulás előtti pillanatban még eladtam a jegyemet, mert valaki még kért. Gyorsan meg is jegyezném, hogy lévén ketten árultuk mindvégig ezért tudtam, hogy megtehetem, mert van még pár darab félretéve. Igen, csak pár darab, mert a rendelkezésünkre bocsátott 1000 jegyből 950 el is fogyott elővételben. Ahogy mindenki elfoglalta a helyét elindultunk. Rendőri felvezetéssel, elől egy, háttul két rendőrautóval. Egészen Egerszegig. Ott megtörtént az átadás-átvétel, igaz csak képletesen. Az egerszegi rendőrök kísértek tovább minket, na itt már volt is fejetlenség. Az egyik körforgalomban simán félreállt az egyenruhás, és elengedett egyenesen minket, pedig balra kellett volna mennünk. Ne baj, így is megtaláltuk a számunkra fentartott parkolót.
Beérkeztünk a stadionba. Igaz szerintem ez nekem ment legkönnyebben: elkiálltottam magam, hogy "gyerekkel" vagyok és elengedtek. Igaz a gyerek egy zászlóban formálodott meg. De mindenki tudta, hogy azt át kell vizsgálni, ezért előzékenyek voltak társaim. A stadionban egy elég szép látvány fogadott. Először is - lévén régen voltunk- az újjáépített ZTE aréna, mely három oldala teljesen átalakult. Fedett lett, és végig ülő. A negyedik oldal az lebontásra vár még. Másodjára pedig a kilátogatók száma. Tudtuk, hogy sokan lesznek. Tudtuk, hogy nem kis jelentéssel bír egyik csapatnak sem. De hogy ennyen!!! A használható lelátók csak azon részén nem volt ember, amit biztonsági okokból lezárt a rendőrség. Mi az egyik kapu mögött voltunk elhelyeve, kicsit félretolva a pálya oldala felé. A szektorunk teljesen megtelt. Rengetegen voltunk. Megkockáztatom, hogy egy REAC-MTK bajnokin nincsenek annyan, mint ahány szombathelyi szurkoló itt volt. Már fél órával a kezdés előtt megkezdődött a hangolás. Mindkét oldalon. Kisebb üzengetések, régi dallamok csendültek fel. Kezdésre az általam bevitt óriás zászló is kifeszítésre került, majd pár sorral lejebb meggyúltak az engedélyezett görögtüzek! Igazi hangulat! Na jött is az első probléma, lévén a szemben lévő szurkolók is így tettek. Egyenes következménye -lévén nem volt szél- a füst a játéktérre szállt le. 15 perc még a kezdésig. Ekkor jött az igazi fricska az ősi riválisnak. A kezdőrugáshoz odasétált egy szimpatikus fiatalember, levette a nagykabátját, odanyújtott a ZTE csatárának - valamiért Ő nem fogadta el - és megszólalt a : "MINDENKI SZOMBATHELYI!!!" rigmus. Hogy miért is? Egyszerű a magyarázat. Egy fanatikus Haladás rajongó, Haladás mezben kezdte el a mérkőzést. Ezt az égést, nem kívánom senkinek sem...(természetesen csak az egerszegieknek).
A mérkőzésről nem igen írnék, azt sokan megtették már helyettem. Esetleg annyit, hogy sajnálatos módon a 30. percben már 2-0-ra vezetett Zete. Sokunknak egy 4 évvel ezelőtti mérkőzés jutott eszünkbe, amikor is már az első félidő végén hazaindultunk. A vége akkor 7-1 lett. Nem nekünk. Na de vissza a mostani meccshez. Tudtuk, hogy most ezt nem teszik meg velünk kedvenceink. Jól játszottak, csupán két buta hiba, és... A szurkolás viszont még ekkor sem hagyott alább, számíthattak ránk a játékosok. Mégnagyobb elánnal jött a "Hajrá Hali!!!" A szünetben mindenki megvitatta mit lehet tenni. Persze egyre jutottunk: tovább szurkolni, és segítni a csapatot. Meglett az eredménye, szépítettünk. Na hát ami ekkor volt a szektorban, azt már csak egy dolog tudtu űberelni. Amikor egyenlítettünk 2 percen belül. Azt a hangulatot ahhoz tudom hasonlítani, mikor egy angol bajnoki mérkőzésen a vendég csapat vezetést szerez, és a szurkolók teljesen kitérnek magukból. Az egész meccsen volt egy ilyen érzésem, valószinüleg a teltház, a jó játék, a pálya közelsége miatt. De mikor egyenletünk az olyan volt, mintha most megnyertük volna a bajnokságot. Igaz utánna jött a pofon, pár perccel a vége előtt megszerezte a vezetést -egyben a győzelmet is - a Zete. Rossz ezt leírni, de sajnos nem happy end lett a vége. Ettől függetlenül megköszöntök a csapatnak, hogy megpróbáltak mindent. Igaz sokáig nem tudtunk hálálkodni, mert a hazai szurkolókat beengedték a pályára, mire a Hali játékosok gyorsan bementek az öltözőbe. Szerencsére balhé nem lett, a szombathelyi ultrák jobbnak látták, ha nem próbálnak összekeveredni vendéglátóinkkal. Igaz, ezt a csapat szemszögéből nézték, mert szívük szerint mentek volna. De most nem...
Elindultunk haza. Szerencsére nem rossz szájízzel, mert igaz kikaptunk, csapatunk teljes mértékben kiszolgált minket. Jól játszottak, egy elveszettnek hitt meccset visszahoztak a sírból. Egy-két kisebb sérülésen kívül szerencsére mindenki megúszta.

A meglepetések meccse?!

Az elmúlt években erre a mérkőzésre fokozott figyelemmel készültek a Haladás szurkolók. Gondolom nem mondtam senkinek újat ezzel. Volt ami volt, megtörtént. De...
De a csapatot buzdító Haladás szurkolók nem felejtenek. Továbbra is kitartanak amellett, hogy a kedvenc közellenség amit művelt városunk csapatával, az -finoman fogalmazva- csúnya dolog volt. Az első meglepetés akkor ért minket, mikor megtudtuk, hogy a pápaiak igaz adnak jegyet - már miért ne tennék meg - de mennyiért. 1100,-Ft-ot volt képük elkérniük egy vendég szurkolótól. Igen csak Tőlünk, mert kedvezményes jegyet kaptak a pápaiak, a bérletesek pedig ingyen tekinthették meg a mérkőzést. Jöttek a találgatások a miértről. Talán akkor kevesebben megyünk el? Vagy mert új játékosokat akar ezen a pénzen vásárolni a tulajdonos? Választ nem tudjuk. Mindegy is, mert ez nem a mi dolgunk. Szokásos áruház parkolójában találkoztunk, megvettük a jegyeket. Már indulni akartunk, mikor jött a második meglepetés. Mellénk állt egy általunk már ismert nagy autó, nagy Police felirattal. Mi megyünk Pápára? Jött a kérdés. Meg is lepődtünk, az 5 autót, a kb 20 főt szeretnék elkisérni a meccs színhelyére? Igaz csak ketten ültek az autóban, és el is indultak. Látván nincs itt probléma. Elindultunk, semmi nem is történt egészen Pápa előfalujáig. Ott megint a hatóság vár minket. Igaz készségesek voltak, és elmondták, hogy problémamentesen szeretnének elkisérni a pályáig. Jöttek is a gyors megoldások: ha elindul a körgyűrűnek, mi biztos elfordulunk a város felé elhagyva őket. Szerencsére nem így történt. Város, körforgalmak, majd a mérkőzés helyszíne. Méghozzá a harmadik meglepetés helyszíne. Ami itt volt, az már kimondottan érdekes volt. 15 rohamrendőr kocsi, kb. ugyanennyi személyautó. Ja, és vagy 60-80 rendőr. Vagyis teljes biztonságban érezhettük magunkat, lévén majd mindenki mellé juthatott volna egy egyenruhás. Nem viccelek, lévén hozzávetőleg 80-100 fanatikus kisérte el csapatunkat még ebben a hideg időben is. Újabb meglepetés, nem vihetjük be az újonnan kapott zászlónk -melyet ezúton is köszönünk Séllei Árpád Úrnak- tartézékát, a rudat. Mondván, 1 méternél nagyobb botot nem lehet bevinni. A meglepetések itt véget is érhetnének, ha nem egy mérkőzésről lenne szó.
A meccs igazából eseménytelen volt. Mondjuk inkább hasonlított egy edzőmérkőzésre a szezon előtt, mint egy kupameccsre. Ja, ne felejtsük el, itt is vot egy kisebb meglepetés: kedves szurkolótársunk idézve bekiabált Farkas Attilának: "Válogatott!" Jött is a válasz rá, egy "Tudom!" felkiáltással, lövés közben. Ekkor még a mosoly is megvolt az arcán. Társaival együtt nem sokig örülhettek, nem tudták kihúzni gól nélkül, már a hetedik percben egy szép támadás végén Skriba M. talált a kapuba úgy 12 méter távolságból. Az első félidő ennek fényében telt el, folyamatos Haladás támadások, kevés átütőerővel. A Lombardnak két helyzetén kívül mást meg sem lehet említeni. Párszor még eljutottak a kapunkig, de ha nem mellé rúgták, akkor a hazaadásszerű lövést Szép védte biztosan. Jött is minden esetben a "Szép volt!" Szurkolók folyamatosan buzdították a csapatot, néha válogatott szidkozódások is előkerültek. Ilyen volt a "Bíró Péter csuklik az anyád!"- mindenki tudja, mire utalva. De büszke lehet ránk a zálogház tulajdonos, megint íródott neki egy-két új vers. Természetesen nem maradt szótlanul, vagy ötször bemondták, hogy megkérik a vendég szurkolókat a sportszerű buzdításra. Igazából csak minket lehetet felszólítani, mert a túloldalt ember is alig volt, nemhogy szurkolás.
A második félidő sem kezdődött másképpen, mi támadtunk, helyzetekig is eljutottunk. Amiben más volt mint az előző játékrész, a hazaiak egy kicsit harcosabbak voltak. Többször elindultak kapunk felé, de a tizenhatoson nem igazából jutottak túl. A félidő elején a "pápai" Venczel csúszott rá Kajra, méghozzá páros lábbal. Ezt egyből pirossal jutalmazta a spori. A legnagyobb izgalom a 10-12. perc környékén volt, mikoris pár szombathelyi fanatikus átslisszant a Tiggers-ek mellé, és egy SZOMBATHELY feliratú drapival nekiálltak szurkolni. Persze nem a Pápának. Pár perc elteltével a biztonságiak - ha már ott voltak, csináljanak is valamit alapon - kiszorították mieinket onnan, és megkérték Őket, fáradjanak vissza eredeti helyükre. Érdemes megemlíteni - akár meglepetésként is említhetnénk -, egyikükhöz sem értek hozzá, nem volt balhé, csak kérés. A 20. percben egy gyors kontrából született meg a második találatunk, Simon-Iszlai összjáték után Tóth Norbihoz került a labda, aki régi ősi riválisokat idézve -lévén egy exUTE játékos került szembe egy ecfradistával - szépen, elegánsan bal külsővel elcsavarta Szűcs mellett a labdát. A kiszorított helyzetben lévő Tóth lövése már-már úgy tünt, hogy elmegy a kapu előtt. De nem, a kapu jobb oldalában kötött ki. Ezek után elkezdődtek a cserélgetések, magyarán a sokadik meglepetés is. A Hali ifi simán lejátszotta a termálvárosiak csapatát a pályáról. Már kapuig is csak egyszer jutottak el.
A pálya közepén folyt többnyire a játék, szemre tetszetős foci volt. Igazából a Haladás irányított, a pápaiak nem tudták felvenni a ritmust. Többször is remekül kipasszoltuk ellenfelünket. Szépnek nem volt nehéz dolga, de amit kellett jól oldotta meg. Balassa rutinja, Lengyel harcosságával jól kiegészült hátul. Középpályánkon Iszlai nagyon jól játszott,rengeteg labdát szerzett. De ugyanez elmondható Kajról, és Simon Ádámról is. Elől Skriba annyira nem volt elemében, mint a Győr ellen, de így is jol mozgott. Sinmon A. kevesebb labdát tudott megjátszani, viszont most Tóth N. harcosabb volt.